A Váci út felől fújó szél már messziről hozza a gépek halk, de határozott moraját. Mintha maga Angyalföld lélegezne mélyeket: ipari tüdő, amely nap mint nap a pesti emberek öltözékébe szőné a munkát, a ritmust, az életet. A Habselyem Kötöttárugyár kapuján belépve úgy érzi az ember, mintha egy modern kor gyár-templomába érkezne, ahol a fonalakból nem csupán harisnya és fehérnemű készül, hanem történetek is.

A reggeli műszak lüktetése

Kora délelőtt járunk. A nagy csarnokban már minden gép teljes erőből dolgozik. A munkáslányok rutinos mozdulatokkal igazítják a fonalat, mintha már gyerekkoruktól ezt tanulták volna. Talán nem is tévednénk sokat: a környéken alig akad olyan család, amelyből legalább egy-két rokon ne dolgozott volna itt, a Habselyemben.

A levegő tele van az olajozott vas illatával, s azzal a sajátos, édeskés fonalporral, amely a nap végén hajra és kabátra ül. 

Gépek és emberek összhangja

A termekben sorakozó kötőgépek egyfajta zenét játszanak: kattogás, csattogás, surrogás. Minden gépben ott a ritmus, amelyet a dolgozók akarva-akaratlanul átvesznek. A gyár egy külön kis világ: saját idővel, renddel, szabályokkal. A csarnok végében a mester éppen ellenőrzi a harisnyák simaságát; a fény felé emeli, ujjai közt kifeszítve, ahogyan azt már több évtizede teszi.

A fiatal lányok halkan beszélgetnek műszak közben: ki kivel jár, ki melyik pesti moziba készül hétvégén. A Habselyem nemcsak munkahely, hanem találkozások, barátságok, s néha szerelmek színtere is.

Délutánra megtelik a gyárudvar

Ahogy a nap egyre magasabbra kúszik, a gyárudvaron megélénkül az élet. A kapu túloldaláról érkező árusok meleg kiflit, almakompótot, feketekávét kínálnak. A gyár hangja itt tompábban zeng, mintha a falak is szusszannának egyet. A férfiak a rakodóhelyen csomagolják a kész árut: dobozok, zsákok, raktári cédulák kerülnek egymás után a teherautókra, hogy aztán a Habselyem termékei eljussanak vidéki boltokba és külföldi áruházakba egyaránt.

A gyár, mint Angyalföld szívdobbanása

Aki itt dolgozik, tudja: a Habselyem nélküle is megmozgatná a kerületet, de nélküle sosem lenne ugyanaz. Hiszen Angyalföld nem csupán gyárak sora, hanem egy életforma. A lakóházak ablakaiból rálátni a kéményekre, és a váltásra siető munkások csapata éppúgy hozzátartozik a környékhez, mint a közeli kiskocsma vagy a még épülő új utcák.

Ahogy leszáll az este, a gépek lassan elhalkulnak. A csarnokok fénye sorra alszik ki, a fonalak megnyugszanak, és a Habselyem egy éjszakára pihenni tér. Holnap reggel aztán minden kezdődik elölről – kattogással, fonalakkal, és azzal a semmivel össze nem téveszthető angyalföldi hangulattal, amely ma már történelem, de a szívekben még tovább él.

Forrás:

Felső kép: wikimedia commons